S vajon a hazatérés után fontos marad-e a napi imádság? A Camino nem csupán zárójel, hanem az élet iskolája. Aki a Camino-t megjárta, zarándok marad, és otthon is zarándokként él. Hazatérve sem távolodhat el az Istentől. Az egész élet Út, Vele és Feléje, az Ő jelenlétében.
Az elmúlt öt év során rengeteg levelet, e-mailt és képeslapot kaptunk zarándokoktól. Hazatérésük után írták, olykor úgy, hogy közben két évig nem is hallottunk róluk.
Szinte mindannyian megköszönik a zarándokszálláson töltött időt. De ami még erősebben érződik e sorokból, az egyfajta nyugtalanság, szomorúság. A Camino-ról hazatérve sokan úgy érzik, egyedül vannak, az emberek nem értik meg őket. A világ ridegnek, embertelennek tűnik. Sokszor visszakívánkoznak a Camino-ra, hogy ismét igazán embernek érezhessék magukat.
Azt szoktuk válaszolni nekik, hogy egy-két napra visszatérhetnek a zarándokszállásra, hogy csendben és imádságban „emésszék” a Camino élményét. Szükség lenne olyan helyekre, ahol néhány napra befogadhatjuk azokat, akik már megjárták Santiago-t, s akiknek hazatérve bizony nem könnyű visszazökkenni a normális kerékvágásba. Talán a zarándokszállások is lehetnének ilyen befogadóhelyek. Itt akár a zarándok hozzátartozói is átélhetnének valamit az Út élményéből. Sokan nem is sejtik, hogy a Camino legnehezebb szakasza a hazatérés. Ott már nincsenek sárga nyilak, amik jelzik az utat. Illetve vannak, de az ember nem tudja, hol keresse. A város zaja elfedi, a szürke hétköznapok eltakarják őket. Nincsenek már meg a korábban említett feltételek, amelyek lehetővé teszik hogy a Lélek csatornái megnyíljanak, és az Atyaisten kegyelme átjárja az embert. Ekkor válik még fontosabbá az imádság. Jó volna, ha a nagyvárosok plébániáin lenne olyan hely, ahol a zarándokok rendszeresen összegyűlhetnek. Együtt imádkozhatnának, elmélkedhetnének, beszélgethetnének élményeikről. Az itt kapott kegyelem továbbsegítené őket életük útján. Segítene, hogy otthon újra átgondolják a Camino-n felismert igazságokat: - Zarándokok vagyunk. Mindig úton vagyunk a cél felé.
- Bízzunk abban, aki mindennek a Forrása – ez az élet kulcsa.
- Az úton sok minden gátol bennünket. Gyakoroljuk a lemondást.
- Nem vagyunk egyedül. Sok zarándoktárs kísér az élet útján.
- Az élet, az emberek, a természet – mind ajándék, amit elfogadnunk és óvnunk kell.
- A Camino tanít meg zarándokká lenni, de a hétköznapokban is élhetünk zarándokként.
A lényeg, hogy az egykori zarándok továbbra is zarándoknak érezze magát. Továbbra is éreznie kell, milyen öröm terhek nélkül élni. Tudnia, hogy a boldogság forrása nem a birtoklás, hanem a lét és az adni tudás. Meg kell győznünk őt arról, hogy a Camino tanítását valóra kell váltani. Eztán az otthon, a munkahely, az utca, a szórakozóhely lesz a Camino. S továbbra is hinnie kell a csodákban. Hinnie, hogy Jézus az Út, az Igazság és az Élet. |
