Szent Jakab Útján a mindennapi erőfeszítés révén felismerjük korlátainkat. Nem akkora utat teszünk meg, amekkorát akarunk, hanem amekkorát bírunk. Nem gépek vagyunk, hanem emberek. Képességeink végesek. Az életben is meg kell tanulnunk, mennyit bírunk.Vannak korlátaink. El kell sajátítanunk a belátás erényét. Mert ne feledjük: holnap is folytatnunk kell a gyaloglást. Ehhez pedig erőtartalékra van szükségünk. Vagyis ha most tovább tudnánk is menni, talán jobb, ha megállunk, és újult erővel vágunk neki a holnapi útszakasznak. A belátás arra késztet, hogy felemeljük tekintetünket arról, ami előttünk áll, és más szempontokat is figyelembe vegyünk. Például döntéseink következményeit. A CAMINO tapasztalatából azt is tudjuk, hogy a fájdalom segít felismerni, mire vagyunk képesek valójában. Életünkben sajnos kerüljük a negatív élményeket. Igyekszünk erőfeszítés nélkül élni. Kultúránkban, mely mindent készen kínál, azt sem tudjuk igazán, mire vagyunk képesek.

 

Akaraterőnk annyira meggyengül, hogy a legkisebb akadállyal szemben is csődöt mondunk. Szent Jakab Útján az akaraterőnek sok próbát kell kiállnia, akárcsak az életben. Gyenge akaratunk mások együttérzésére, bátorítására, segítségére szorul. Sokszor pedig a hitből, az imádságból merít erőt.